|
Arizonát, Calliet és Dereket az éjszaka közepén csipogtatják meg. Arizonának és Dereknek egy terhes nővel, Laurával kell boldogulnia, akinek nem csak agyműtéte van, de gyerekét is kioperálják, a gyermeke pedig már úgy jön a világra, hogy sztrókot kap. Callie-nek lánnyal, Hilary-vel kell foglalkoznia, akinek legalább 50 csontja eltörött, miközben leesett a háztetőről.
Wallace egy 10 éves kisfiú, aki orvososit játszik a kórházban, már 7 hónapja van bent, rövid bél szindrómában szenved, ami azt jelenti, hogy nem képes elegendő tápanyag felszívására. Arizona nagyon sokat segít a kisfiúnak. A fiú szülei egy találkozót szerveznek Richarddal, és kérik, hogy Arizona is legyen ott. A szülők nagyon hálásak, ugyanis nem gondoltál volna, hogy gyermekük megéri egyátalán a 9 éves kort, a következő héten viszont már 11 lesz (pont akkor, amikor Arizona), ezért 25 millió dollárt adnak a kórháznak. Szeretnék, ha ennek a felét kutatásokra fordítanák, hogy a Wallace-hoz hasonló betegségben szenvedőket meg lehessen menteni.
Callie csak Lexie-től tudja meg, hogy Arizonának mikor van a szülinapja, és úgy gondolja, hogy muszáj lenne valamivel kedveskednie neki. Egy meglepetés buliban gondolkodik. Wallace-nak újabb bélelzáródása van, de nem ez az egyetlen dolog, ami miatt Arizona aggódhat, hiszen Laura gyermekét is próbálja életben tartani. Közben Laura állapota is válságos. Alex felveszi Laura gyermekét, mert úgy gondolja úgy is meg fog halni. Miután felveszi a gyermeket az állapota látványosan javulni kezd, pusztán attól, ahogyan fogja. Miranda szerint, ha Alex levenné a pólóját, és a bőréhez fogná a babát még többet segíthetne, és be is válik.
Kiderül, hogy Hilary mikor lezuhant a tetőről éppen drog hatása alatt volt. Olyan drogot szedett, amitől nőtt a teljesítőképessége, ugyanis kitűnő tanuló, rengeteg dolgot csinál egyszerre, minden szülő ilyen gyermekről vágyna. (Csak éppen drogok nélkül.) Műtéte közben Hilarynak szívembóliája van. Cristina állítja, hogy meg tudja csinálni, de Owen nem engedi neki, pedig éppen mindenki elfoglalt a műtőben. Cristina annak ellenére, hogy megtiltották neki, belevág. Owen nagyon mérges lesz ezután Cristinára.
Arizona szerint Wallace nem bírna ki még egy műtétet, egy műtéttel még körülbelül két hónapot nyerhetnének. A szülei ragaszkodnak a műtéthez, de Arizona csak Richard bíztatása után vág bele. Bár a műtét sikerül, Arizonát nagyon megviseli az eset, és szüksége lenne Callie támogatására. Wallace később mégis meghal, ugyanis a szervezete nem volt elég erős, hogy egy ilyen műtétet túléljen. Mikor Arizona hazamegy egy meglepetés parti várja, aminek nem tud örülni, sírni kezd és elmegy. Visszamegy a kórházba beszélni Wallace szüleivel, és megengedi nekik, hogy még egyszer utoljára megnézzék Wallace-t.
A partiról ugyan Arizona elmegy, a többiek megpróbálják jól érezni magukat. Jackson megcsókolja Cristinát, de ő azonnal ellöki magától, Owenre hivatkozva.
|
|
MAGYAR
Az epizód elején: Lehetetlen leírni azt a pánikot, amit érzel, ha sebész vagy, és a csipogód megszólal az éjszaka közepén. A szíved gyorsabban ver. Az agyad leblokkol. Az ujjaid érzéketlenné válnak. Befektetés vagy. Valaki anyukája, valaki apukája, valaki gyermeke az, és most rád számítanak, mert annak a valakinek az élete a te kezedben van. Sebészként mindig befektetünk a betegeinkbe. De amikor a beteged egy gyerek, nem csak befektetsz, felelősséget is vállalsz. Felelősséget azért, hogy az a gyerek túléli-e vagy sem, van-e jövője. És ez elég ahhoz, hogy bárkit megrémítsen.
Az epizód végén: Azt mondják, minél többet fektetsz be, annál nagyobb a haszon. De vállalnod kell a kockázatot! Meg kell értened, hogy talán mindent elveszítesz. De ha vállalod ezt a kockázatot… Ha bölcsen fektetsz be, a végeredmény meglephet.
ANGOL
Az epizód elején: It’s impossible to describe the panic that comes over you when you’re a surgeon and your pager goes off in the middle of the night. Your heart starts to race. Your mind freezes. Your fingers go numb. You’re invested. They’re someone’s mom, someone’s dad, someone’s kid, and now it’s on you, because that someone’s life is now in your hands. As surgeons, we’re always invested in our patients. But when your patient’s a child you’re not just invested, you’re responsible… Responsible for whether or not that child survives, has a future. And that’s enough to terrify anyone.
Az epizód végén: They say, the bigger your investment, the bigger your return. But you have to be willing to take a chance. You have to understand you might lose it all. But if you take that chance… If you invest wisely, the payoff might just surprise you.
|