6.06. – I Saw What I Saw

Epizód címe: I Saw What I Saw
Magyar címe: ?
Amerikai premier: 2008. október 22.
Magyar premier: ?
Írta: William Harper
Rendezte: Allison Liddi-Brown
Epizód száma: 108

A részben történik…

 Richard minden egyes orvost kihallgat, ugyanis egy nő meghal a sürgősségin, méghozzá biztosan valamelyik orvos hanyagsága miatt. Addig nem nyugszik, amíg rá nem jön, hogy ki a tettes. Valakinek bűnhődnie kell a nő haláláért… A nap eseményeit az orvosok vallomásaiból ismerhetjük meg:

 A sürgősségin káosz volt, rengeteg beteg volt, rengeteg orvos. A nő, Cathy Becker kórlapját Cristina kapta meg először. Azonban amikor Miranda Cristina segítségét kéri, átadja a kórlapot Aprilnek. Cathynek égési sérülései vannak, April pedig megvizsgálja, a vizsgálat kellős közepén pedig behoznak egy sérültet, akinek a melkasába szorult egy balta. Azután April úgy gondolta, hogy Cathy nem sebészeti eset, és elment Mirandának segíteni. Véradás volt a kórházban reggel, Charlie is adott vért. Mikor behozzák a beteget a baltával, Miranda megkéri, hogy fogja a baltát, de semmi esetre sem szabad elengednie, azonban Charlie elájul, így véletlenül kihúzza a baltát. April ekkor odasiet segíteni Dr. Baileynek. És ekkor látta utoljára Cathy Beckert.

 Cathy égési sérüléseit Mark és Lexie kezeli, majd Marknak el kell mennie Arizonával, így Lexie marad a beteggel. Miután végzett a sebek ellátásával elment, és csatlakozott Arizonáékhoz, akik egy fiatal fiút kezelnek szörnyen súlyos égési sérülésekkel. Így Lexie Reedre bízta Cathyt, Reed azonban nem Cathyvel volt, csak a kisfiára vigyázott, de Callie-nek kellett segítség, így Reed azonnal odemnt hozzá.

 Egy ápoló közben szól az orvosoknak, hogy Cathy hasi fájdalmakra panaszkodott, de minden rezidensnek más feladata volt. Cristina rendelt a nőnek fájdalomcsillapított. Alex is elfoglalt volt, ugyanis egész nap Izziet próbálja elérni telefonon, de mind hiába, mert nem válaszol. Miután Cristina rendelt Cathynek két egység morfiumot otthagyta a nőt, már nem ellenőrizte le, hogy megkapta-e, ugyanis Cristina betegét visszahozták a CT-ről.

 Lexie Evan-nel marad, a súlyos égési sérülésekkel rendelkező beteggel, azonban nem bírja elviselni, ahogy a fiú szenved, ezért Arizona kiküldi onnan. Ekkor észreveszi, hogy Cathy nem tud lélegezni, összeesett a tüdeje, de nem tudta már berakni a mellkascsövet, mert Jackson odafutott és ő szúrta be. Lexie egy kicsit meg volt zavarodva, a mellkastű behelyezésekor Cristina miatt. Cristina betegének szívműködése leállt, majd Cathy kisfia a defibrillátorral akart játszani, ezért Cristina ráüvöltött. Ez zavarta meg Lexie-t, bár ennek ellenére sikeresen behelyezte a mellkastűt. Azután Lexie figyelt a gyerekre, de Arizona megkéri őt, hogy figyeljen Evan-re, és viselkedjen orvosként.

 Cathy légzése leállt, ezért Charlie próbálta meg intubálni, azonban a légutak teljesen el voltak záródva. Reed is megpróbálta, majd végül Alex gégemetszést végzett rajta. Azután Alex vele maradt, Cathy stabilnak tűnt, azonban elkezdett romlani az állapota és meghalt…

 A kihallgatások végén Reed rájön, hogy miért halt meg a nő. Azután Richard behívja Aprilt… Kiderül, hogy mikor April a legelején megvizsgálta a nőt, meg akarta nézni a torkát, de elterelte a figyelmét az, amikor behozták azt a beteget, akinek balta ragadt a mellkasába. Így mikor visszanézett Cathyre, már elfelejtette, mit akart, így azt hitte, hogy a torka rendben van, pedig korom, vagy füst belélegzése okozhatta a nő állapotának folyamatos romlását, amit egyszerűen el lehetett volna kerülni, ha April megnézi a torkát… Ezután Richard kirúgja Aprilt.

Monológ

MAGYAR
Az epizód elején:Azért, hogy jó diagnózist kapjunk, az orvosoknak folyamatosan változtatniuk kell a látószögüket. Először a beteg szempontjából nézzük végig, habár gyakran fogalmuk sincs, mi történik velük. Szóval megvizsgáljuk a beteget minden lehetséges szemszögből. Kizárunk dolgokat. Új információkat fedünk fel, próbálunk rájönni, mi nem stimmel. Másodvéleményt kérünk. Reméljük, hogy rájövünk valamire, amit mások nem vettek észre. A beteg számára, egy új nézőpont jelentheti a különbséget az élet és a halál közt. Az orvosoknak azt jelenti, hogy fel kell venned a harcot mindenkivel, aki előtted ott volt.

Az epizód végén: Amikor olyan kimenetel felé tartasz, ami túl szörnyű, hogy szembenézzünk vele, ekkor kérünk másodvéleményt. És néha a válasz, amit kapunk, csak megerősíti a legnagyobb félelmünk. De néha új megvilágításba helyezi a dolgokat. Segít, hogy lássuk a teljes képet. Miután minden véleményt meghallgattunk, és minden nézőpontot megvizsgáltunk, végre megtalálod, amit kerestél: Az igazságot. De az igazsággal nincs lezárva semmi. Onnan kezdődik minden újra egy csomó új kérdéssel.

ANGOL
Az epizód elején: In order to get a good diagnosis doctors have to constantly change their perspective. We start by getting the patient’s point of view. Though they often don’t have a clue what’s going on. So we look at the patient from every possible angle. We rule things out. We uncover new information, trying to get to what’s actually wrong. We’re asked for second opinions hoping we’ll see something others might have missed. For the patient, a fresh perspective can mean the difference between living and dying. For the doctor it can mean you’re picking a fight with everyone who got there before you.

Az epizód végén: When we’re headed toward an outcome that’s too horrible to face that’s when we go looking for a second opinion. And sometimes the answer we get just confirms our worst fears. But sometimes it can shed new light on the problem. Make you see it in a whole new way. After all the opinions have been heard and every point of view has been considered, you finally find what you were after: the truth. But the truth isn’t where it ends. That’s just where you begin again with a whole new set of questions.

Dalok az epizódban

Metric – “Blindness”
All Thieves – “We Will Be Dust”
Faded Paper Figures – “Polaroid Solution”
Jack Savoretti – “Songs From Different Times”
Matt Hires – “Out Of The Dark”

 
 







 
Elérhetőség | Jogi nyilatkozat | Kreditek | Galéria | Fórum | Facebook | Twitter | Admin
2009-2011 © Grey's Anatomy Fansite - www.greysfan.com
Vissza | Lap tetejére | Előre