Ma is hoztam híreket, azonban most a sorozatról. Az első hír kissé spoileres, szóval óvatosan, a második kettőt azt hiszem nyugodtan lehet olvasgatni. ;)
Meredith és Derek cliffhanger – Kit léptetnek elő?!
Amikor Derek (Patrick Dempsey) rájött, hogy Meredith (Ellen Pompeo) babrált a gyógyszerekkel a klinikai kísérlet során, véget vetett a kapcsolatnak – de a rajongóknak nem kell félniük a McVálástól. “Csak az egyik halálával lehetne őket szétválasztani” – mondja a sorozat egyik készítője Tony Phelan, hangsúlyozva, hogy az évad végi szakítás nem több egy aprócska vitánál, amit a házaspárnak rendeznie kell a baba miatt, és hogy beköltözhessenek az új álomházukba. Addig is, Meredithnek Cristina (Sandra Oh) marad, aki hasonló szituációban kötött ki, ugyanis ő is terhesen maradt egyedül, miután szakított Owennel (Kevin McKidd). A 8. évadban emelett a rezidensek önálló sebészekké válnak, véget érnek a rezidens évek, és többen is kapnak álláslehetőséget más városokban.
Shonda Rhimes: A 8. évad biztosan nem az utolsó! “Csak hogy mindenki értse: Ez nem az utolsó évada a Grace Klinikának.” Magyarázta Shonda Rhimes Twitteren, miután az egyik követője azt hitte, hogy az idei lesz a záró szezon. Hogy megerősítse kijelentését, hozzátette, hogy “Semmiképpen sem az utolsó.” (Bár az ABC csatorna még nem rendelte be a 9. évadot, de ez szinte biztos, hogy meg fog történni az évad folyamán.) Mindemellett több pletyka is keringett, hogy Dr. Andrew Perkins (James Tupper) állandó szereplő lesz az új évadban, Shonda azonban cáfolta a hírt: “Nem léptetünk elő senkit állandó szereplővé. Már így is tele vagyunk.”
Újabb forgatási kép
Jesse Williams közzé tett egy képet Sarah Drew-ról, miközben a forgatásokon voltak. “Nem dolgozik valami keményen” – viccelődött Jesse.
Ahogy tegnap ígértem, ma folytatódik a hír és kép áradat. :) Először egy olyan esemény képeivel kezdeném, ami még áprilisban történt, a 7. évad végén tartott parti képeit nézhetitek meg itt. A szereplők láthatóan remekül érezték magukat. :)
Jesse Williams több eseményen is részt vett júliusban. Július 11-én részt vett egy Celeb Softball játékban, amelyet Chase Field-ben rendeztek meg, jelentést tett egy Real Madrid találkozón, július 15-én az ESPY Díjátadón volt, valamint részt vett egy új alkoholos ital piacra kerülése alkalmából szervezett vacsorán is.
Sara Ramirez élete egyik legboldogabb nyarát élhette át, ugyanis Ryan Debolt, akivel már régóta együtt volt, végre eljegyezte. Az eljegyzés Párizsban történt, június 17-én. Sok boldogságot kívánunk Sara! :) Az US Weekle pedig néhány képet is megjelentetett az eljegyzésről.
Loretta Devine-t (Adele) Emmy-díjra jelölték, a Grace Klinika 7×17: This Is How We Do It c. epizódjában nyújtott alakításáért. Loretta a következőképpen reagált az eseményre: “Nagyon hálás vagyok, és hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy jelöltek a díjra. Az elmúlt évadokban igazi áldás volt a sorozatban szerepelni, nagyon élveztem, ahogy fejlődik a karakterem, Adele. És nagyon hálás vagyok a lehetőségért, hogy Shonda Rhimes-szal dolgozhattam együtt, ezért szeretném neki is megköszönni, hogy életben tartotta a karakteremet.”
És végül, itt egy videó Kevin McKidd legújabb Pixar filmjéről. Kevin narrálását halljuk a trailerben. :)
Ismét egy velős sztárszemlével jelentkezem. Rengeteg helyen megfordulnak a sorozat sztárjai a nyár folyamán, először a júniusi hónapot beszéljük át, de holnap jönnek a júliusi események is. :)
» Ellen Pompeo még június 15-én részt vett a Vanity Fair vacsorán. A készült képeket megnézhetitek a galériában.
» Eric Dane és családja volt egy üzlet megnyitójának a házigazdája San Franciscoban, június 18-án. Mindemelett 10000 dollárt sikerült gyűjteniük egy bizonyos Homeless Prenatal nevezetű programnak, amely hajléktalan és nagyon nehéz körülmények között élő családoknak segít. Az itt készült képeket megnézhetitek a galériában. Egyébként július 9-én a házaspár bejelentette, hogy ismét babát várnak, tehát már úton van a második gyermek.
» Chyler Leigh volt a Thirst Project Gala egyik házigazdája, amely június 28-án került megrendezésre. Az eseményen egyébként Justin Chambers is részt vett.
» Chandra Wilson és Audra McDonald (a Private Practice-ból ismert Naomi) elláltogatott családjával Disneylandbe június végén. Készült egy kép róluk, amit megnézhettek a galériában. :)
Elkezdődött a 8. évad forgatása! :) Shonda Rhimes közétett egy fotót twitterén, amely a forgatáson készült. Chyler Leight, Sarah Drew és Chandra Wilson pózol a képen. A premier epizód címe is kiderült: 8×01 – Free Falling (Szabadesés), köszönhetően szintént Shonda Rhimes-nak, ugyanis feltöltötte a szkript kezdőoldalát. (A képeket a galériában megnézhetitek.)
Mivel nyáron kevesebb hír van a sorozatról, ezért úgy gondoltam kicsit a sorozat sztárjairól hozok híreket. (Főként júniusi hírek) :)
- Katherine Heigl jelenleg három filmen is dolgozik. A Gently Down The Stream (mozifilm) és a The Knitting Circle (HBO film) c. filmeknek egyelőre még csak az előkészületei folynak, de 2011 decemberében érkezik a New Year’s Eve c. mozifilm, amelyben rengeteg híres színész is fog szerepelni. (Többek között Ashton Kutcher, Robert De Niro, Jessica Biel, Zac Efron, Sofia Vergara, Lea Michele, Halle Berry, Michelle Pfeiffer, Alyssa Milano, Sarah Jessica Parker, és még sokan mások.) A galériába feltölttem néhány forgatási képet.
- Sarah Drew és Kevin McKidd jelenleg egy utazáson vannak Izraelben, szerencsénkre pedig rengeteg képek megosztottak twitteren, amelyeket megnézhettek a galériában.
- Jessica Capshaw június 15-én ellátogatott a testvére, Sasha Spielberg, új filmjének, a The Art Of Getting By bemutatójára. A galériában megnézhetitek a képeket.
- A galériában megnézhetitek az MTV Movie Awardson készült képeket Patrick Dempsey-ről. Patricknek egyébként két új illata mellé megjelent egy harmadik is, amely a Life (Élet) illetve Legacy (Örökség) neveket viseli. Képeket itt találhattok róla.
- Júniusban több magazin címlapján is szerepeltek a sorozat sztárjai. Jessica Capshaw a Cambria Style-ban gyermekével pózol, Kate Walsh a So Scottsdale!, Chandra Wilson a Heart & Soul, Patrick Dempsey pedig a Vanity Fair címlapján szerepel, valamint Patrickről még az In Style-ban is jelent meg egy cikk.
Megjelentek a 7. évad 17. epizódjának (This Is How We Do It) hivatalos képei. Az epizódot március 24-én fogják leadni Amerikában, tehát még két hetet kell várnunk.
A “kezes” trailert nézhetitek meg itt jobb minőségben, sajnos a hang nem a legjobb, úgyhogy ha lesz minden szempontból jó minőségű promó, akkor kirakom majd azt is. :) A 7×17 – This Is How We Do It c. epizódhoz kis méretben megtekinthetőek a hivatalos képek is itt és itt.
7×17 – This Is How We Do It & 7×18 – Song Beneath The Song
Megjelentek a 7×16 – Not Responsible c. epizódhoz a hivatalos képek, melyeket megnézhettek a galériában. Ez az epizód lesz februárban az utolsó, majd azután egy hosszabb szünet következik.