- A GA legutóbbi részét 9,62 millióan nézték összesen, azonban célközönségben sorozatminimumot hozott (3.0) . Ez viszont köszönhető annak, hogy nem reklámozták rendesen, és egy háromhetes szünet után került adásba, így nem annyira vészes. Pozitívum, hogy a 8×16-os 8 milliós nézettség után, teljes lakosságban 1,5 millióan többen nézték ezt a részt.
- Időközben megjelent a 8×19 – Support System (Támogatási rendszer) c. rész ismertetője:
Cristina ráveszi Owent, hogy mondjon el minden intim részletet az afférjáról; Mark nagyon komolyan veszi a dolgát, amikor egy napra főnök lesz; Arizona, Callie és Bailey pedig egy különleges estét szerveznek Teddynek.
- A 8×20 címe The Girl With No Name (A névtelen lány) lesz. Valószínűleg, ez lesz az a rész, ami egy megerőszakolt lányról fog szólni, akit, ha minden igaz Vanessa Marano(Elcserélt lányok) fog alakítani.
- A 8×21 még nem hivatalos címeThe Moment of Truth(Az igazság pillanata).
- Shonda azt twittelte, hogy az idei évadfinálé sokkoló lesz. Elizabeth Reaser azt írta ki facebookjára, hogy mennie kell a Grace klinika forgatására. Visszatér Rebecca?
- Két karakter számára nem sikerül a vizsga: egyikük orrvérzést kap írás közben, másikuk (egy férfi) elkésik. Kilétük ismeretlen.
- Meredith és Derek még idén beköltöznek az új házukba.
- Az ABC nem hivatalosan, de berendelte a 9. évadot. Ez annyit jelent, hogy már csak a szerződésekre kell várni.
Bocsánat, hogy nem volt frissítés, de rendkívül el vagyok foglalva, így sajnos nincs időm foglalkozni az oldallal. Azért igyekszem.
Máris szeretnék egy kalamajkát tisztázni!
Bár én azt írtam, hogy a következő rész március 22-én kerül adásba, viszont időközben az ABC megváltoztatta a műsorrendet, így a 18. rész április 5-én kerül adásba; íme az ismertetője:
Elszabadul egy oroszlán Seattle-ben, veszélybe sodorva egy házaspár életét és kapcsolatát. Lexie meghallja, hogy Mark és Julia összeköltöznek; Teddy lépéseket tesz, hogy végre feldolgozza Henry halálát; Callie Arizonát faggatja régi szeretőiről; Alex le akarja vetetni magát Morgan babájának esetéről, miután a lány túlságosan is kezd kötődni hozzá; Ezalatt Meredith Cristinának próbál segíteni, amikor a feszültség közte és Owen között eléri a tetőpontot!
Nagyon közeleg az évad vége, hiszen már csak 9 rész maradt hátra az e hetit is beleértve. Viszont ez a 9 epizód nem fog szünet nélkül adásba kerülni, itt megnézhetitek, hogy mikor lesz szünet, és mikor lesz új rész…mivel jelenleg még forgatják az utolsó részeket, így értelemszerűen nem tudhatjuk előre, hogy azok mikor kerülnek adásba, viszont áprilisban már elvileg nem kéne lennie szünetnek. Szóval a 8×19 után valószínűleg minden héten lesz egy rész.
február 23. – 8×16 március 1. – SZÜNET március 8. - SZÜNET március 15. – 8×17 március 22. – 8×18 március 29. – SZÜNET április 5. – 8×19
Epizódcímek:
8×17 – Have To Say Goodbye(El kell búcsúznom) 8×18 – The Lion Sleeps Tonight(Az oroszlán ma alszik) 8×19 – Heart Of A Child(Egy gyermek szíve)
A 8×18-hoz pedig van egy twitter-képünk is Patricknek köszönhetően, és egy rövid spoilert is tudok adni hozzá:
Oroszlán a sorozatban
A SPOILER: bár magát az interjút nem láttam, állítólag Ellen Pompeo mesélt egy keveset erről a részről az Ellen DeGeneres show-ban. Azt mondta, hogy Meredith és Derek Zolával fognak autókázni a városban, amikor megpillantják, hogy egy oroszlán okozott káoszt az egyik utcán.
Az E! online készített egy interjút Ellennel. Íme.
Milyen dolgozni az ikrekkel? (akik Zolát játszák)
Csodálatos babák. Annyira cukik és kicsik. Tudjátok, még alig múltak egy évesek, de mintha máris tudnák, hogy mikor veszi őket a kamera. Még nem láttam, de azt hiszem már lement az a jelenet, amikor próbáljuk rávenni az első lépéseire. Már majdnem elindul, de csak akkor teszi meg, amikor a kamera ráközelít. Ez valóban így történt meg, szóval nagyon mókás volt. Remek kisbabák.
Stella (Ellen lánya) volt már az ikrek közelében?
Nem, szörnyen érzem magam. Úgy érzem, mintha “megcsalnám” Stellát. Nagyon aranyosak, de bűntudatom van.
A rajongók már nagyon kíváncsiak: tudod már mi lesz Meredith szakterülete?
(Megrázza a fejét) Amikor megtudom, szólni fogok. Most még a rajongók is többet tudnak, mint én.
Már nyolc éve csinálod. Örülsz, hogy Meredith és Derek végre “stabilak”, és, hogy a rajongókat még mindig érdeklik?
Tudod, a nyolcadik évadban, nagyon izgalmas bármi újat eljátszani, már ha van egyáltalán újdonság ilyenkor. Jól kijövünk egymással, és örülünk, hogy még itt lehetünk. Nem sok sorozat mondhatja azt, hogy a rajongókat még mindig érdekli 8 évad után. Örülök, hogy a rajongók még élvezik a sorozatot, és ettől úgy érzem, megéri ezt csinálnom. Mert még mai napig is állítanak le emberek, akik elmondják, hogy mennyire szeretik a sorozatot, mennyit jelent nekik. Nem is annyira a sorozat miatt, inkább a rajongók miatt csinálom.
Ma mit forgatsz?
Ma a csodálatos Sandra Oh-val forgatok. Házassági gondjai vannak (Cristinának), és én próbálok segíteni neki. Imádom Sandrát.
Cristina és Owen – van még remény?
Hát igen, ez elég komoly helyzet köztük. El tudom képzelni, hogy Owen elhagyja. Meredith jól mondja: Miért vette el egyáltalán? Ismerte, de jelenleg elképzelhetetlennek tartom, hogy kibéküljenek. Viszont szeretek Sandra Oh-val dolgozni. Ez a kedvenc részem a sorozatban – habár, Patricket is szeretem. De Sandra és köztem valami különleges van.
Megépül a MerDer-álomház?
Nem tudom, szerintem már késznek kéne lennie. Egy palotának kell lennie. Akkorának, mint A szépség és a szörnyetegben.
Láttuk, hogy a lakótársak elköltöztek Meredith-től.
Hála az égnek! Mármint, lakótársak az én koromban?? Nyolc évvel ezelőtt még elment, de most…már túl öreg vagyok hozzá.
Patrick Dempsey kijelentette szerdán, hogy a sorozatbeli sorsa még bizonytalan, de reméli, hogy hamarosan lesz eredmény.
Még hat epizód maradt hátra, nem tudom, mi történik. Nem tudom, mit tartogat a jövő a sorozat, vagy a karakterem számára, de egyszer szeretnék egy lezárást.
Patrick szerződése az idei évadban lejár. A színész közölte, hogy szívesen vállalja a folytatást, feltéve, hogy az mellett hódolhat kedvenc hobbijának, az autóversenyzésnek.
Nemrég, az egykori Grace klinika-szereplő, Katherine Heigl elmondta, hogy szívesen visszatérne a sorozatba, hogy feldolgozhassák karaktere elvarratlan szálait. Patrick elmondta, hogyha erre sor kerülne, tárt karokkal fogadná Heiglt.
Nagy veszteség volt a távozása véleményem szerint. Remek karaktere volt, és kiváló színésznő, és bármikor szívesen fogadnám vissza. (…)
(Az interjú még folytatódik, viszont csak a sorozattal kapcsolatos részeket válogattam ki.)
Have You Seen Me Lately? (Láttál engem mostanában?)
“Az utolsó reménysugárt megragadva, Amelia a Grace klinikára érkezik, és könyörög Dereknek, hogy segítsen Erica (Cooper egyéjszakás kalandja) glioszarkómáján; Cristina és Owen heves vitákba kezd a tanácsadónál; Alex rájön: ahhoz, hogy jó orvos legyen, fejlesztenie kell a modorán; Meredith esélyt kap arra, hogy bizonyítson, amikor egy férfi érkezik a sürgősségire, akinek a karját bekapta a húsdaráló; A rezidensek tovább készülnek a közelgő szóbeli vizsgára.”
Ez egy nagyon izgalmas résznek tűnik. Ti mit gondoltok?
8×13 első 10 perce
Megjelent a “Mi lett volna, ha…?” rész első 10 perce. Nagyon érdekes, de erősen spoileres! Itt megtekinthető.
És a végére egy jó hír! A Grace klinika lett az elmúlt 10 év 3. legkedveltebb sorozata, a LOST és a Doktor House után.
Akit érdekel, itt a lista:
1. LOST – Eltűntek
2. Doktor House 3. A Grace klinika
4. Hősök
5. Így jártam anyátokkal
6. 24
7. Glee – Sztárok leszünk
8. True Blood – Inni és élni hagyni
9. Dexter
10. Gossip Girl: A pletykafészek
Shonda az egyik tweetjében elmondta, hogy a csodálatos Summer Glau (a névre kattintva láthatjátok) lesz a vendégszereplő az egyik közelgő részben. Summer a rövid életű Terminátor – Sarah Connor krónikái c. sorozat sztárja volt, de játszott többek közt még a 4400 és Az egység c. szériákban is. Filmjei az Ottalvós buli és a Serenity.
A másik színésznő, aki mint megtudtuk visszatérő szereplő lesz, Jennifer Tapiero, (katt a névre) akiről semmit nem tudni, kivéve, hogy részt vett az ABC ügyességi vetélkedőjében, a Lehetetlen küldetésben (Wipeout), és elvileg két készülő filmben játszik.
Kijött a 8×14 – All You Need Is Love ismertetője. Illetve, egyúttal szeretném bepótolni az elmaradást, és kiteszem a következő, 8×13-as rész tartalmát is.
8×13 – If/Then(Ha/Akkor – Mi lett volna, ha…? epizód)
Miközben Meredith lefekteti Zolát, elkezd gondolkodni rajta: Milyen lett volna élete, ha anyja sosem lett volna Alzheimeres, és szülei támogatták volna? A vidám Meredith felforgatja a megszokott életet a Grace klinikán. Mi lett volna, ha sosem találkoztak volna Derekkel a bárban, és Derek sosem hagyta volna el Addisont? Mi lett volna, ha Callie és Owen egy pár lettek volna, jóval azelőtt, hogy találkozott volna Arizonával? És mi lett volna, ha Bailey örökre gyáva gyakornok maradt volna?
Első adás: 2012. február 2.
Vendégszereplők: Kate Walsh (Addison), Kate Burton (Ellis)
Korhatár: TV-14
8×14 – All You Need Is Love(Csak a szerelem kell)
Lexie vigyáz Zolára, miközben Derek és Meredith egy közös estét próbál megszervezni Valentin-napon. Callie egy romantikus estével lepi meg Arizonát, miközben Ben megpróbálja bebizonyítani Bailey-nek, hogy jobban ismeri, mint azt Bailey hiszi.
Elnézést kérek, hogy az elmúlt napokban nem volt frissítés, de nem voltam otthon. Most viszont meghoztam a legfrissebb híreket.
8×10 nézettség
A legutóbbi epizód a közelmúlt egyik legjobb nézettségét produkálta. 12, 2 millió néző kapcsolt be. Utoljára a musical rész, és a 7. évad első részei voltak ennyire nézettek.A célközönségben is remek számokat hozott (4,5 millió – általában 3,5-3,7 millió között hoz, ami szintén kiemelkedő egy nyolcadik évadjában járó sorozatnak, a 4,5 millió pedig igazi kuriózumnak számít.)
Callie-spoiler a “Mi lett volna, ha…?” részből
Egy twitben azt olvashatjuk, hogy Callie összejön Owennel a 8×13-as részben. Érdekesnek hangzik! Mi lesz Cristinával?
Hírek az évadzáróról
Bár még május eléggé messze van, Shonda beszélt a fináléról. Eddig rendkívül rázós helyzetben volt, hiszen nem tudta (és még mindig nem 100%-os), hogy melyik szereplők maradnak és melyek távoznak majd az évad végére. Shonda mindig úgy írja meg az évadokat, hogy először a finálét tervezi meg, és arra építi fel a többi epizódot. Ezt a módszert viszont most nem alkalmazhatta. Érdekes, hogy ez az évad viszont úgy fantasztikus, ahogy van! Talán máskor is így kellene csinálnia? A lényeg, megoldotta a problmémát, és rájött, hogyan írhatja meg az évadzáró epizódot.
Szerintem az lehet egy megoldás, hogy a kérdéses szereplők cliffhangeres történetet kapnak (cliffhanger – olyan esemény egy epizód végén, amire nem kapsz rögtön választ, várnod kell rá – ilyen volt pl. a testek az úton, amikor Mer és Alex kiszállt a mentőből). Ti mit gondoltok?