Sandra Oh

Teljes név: Sandra Oh
Születési idő: 1971. júlis 20.
Születési hely: Ottawa, Kanada
Foglalkozás: Színész
Aktív évek: 1989 – ?
Férje: Alexander Payne (2003-2006; elváltak)

Biográfia

Korai élet
  Sandra Oh Ottawában született, egy középosztájú kóreai bevándorló család, Joon-Soo és Young-Nam gyermekeként, akik az 1960-as évek elején költöztek Kanadába. Az édesapja üzletember, az anyja pedig biokémikus. Sandra Ottawában nőtt fel, ott kezdett színészkedni és balettozni már elég fiatalon. 10 éves korában Woe varázsló szerepét játszott egy musicalben, a The Canada Goose-ban.
  Később, gimnazista korában furulyázott, és továbbra is balettozott. Tudta, hogy “nem elég jó ahhoz, hogy professzionális táncos legyen”, ezért később inkább az színészetre koncentrált. Az érdeklődése késztette arra, hogy drámaórákat vegyen, játszon az iskolai darabokban, és hogy csatlakozzon a dráma klubhoz. A szülei tanácsának ellenére visszautasított egy újságírói ösztöndíjat, csakhogy színészetet tanuljon. Azt mondta a szüleinek, hogy megpróbál színészkedni néhány évig, és ha nem sikerül, akkor visszatér az újságíráshoz.
  A National Theatre School of Canadán három évet tanult, majd a diploma megszerzése után azonnal egy CBC tévéfilmben kapott szerepet, a The Diary of Evelyn Lauban. Az igaz történet egy költőről szól, aki elszökött otthonról, majd drogos lett, és prostituáltként végezte. Oht alakításáért jelölték az Emmy-díj kanadai megfelelőjére, a legjobb színésznőnek járó Gemini-díjra.

Karrier
  Sandra Oh még ismertebbé vált Kanadában, a Double Happiness c. filmben nyújtott alakításának köszönhetően, ami után a legjobb színésznőnek járó Genie díjat el is nyerte. További díjakat nyert a Long Life, a Happiness & Prosperity, és a Last Night c. filmekben nyújtott alakításáért.
  Az amerikai nézőközönség számára ismerős lehet az Under the Tuscan Sun és Sideways filmekből. Sandra szerint a Sideways az egyik legjobb film, amiben szerepelt, az Evely Lau-val együtt. Kevésbé ismert lehet azonban a Dancing at the Blue Iguana filmből, amelyben egy költő/írő sztriptíztáncosnőt alakított. A filmben volt néhány meztelen jelenete, miközben táncolt. Az átütő sikert mégiscsak a Grace Klinika hozta meg számára. A sorozatnak köszönhetően 2006-ban két díjat is bezsebelt, a Golden Globe-díjat, legjőbb női mellékszereplőért, illetve a Screen Actors Guild-díjat is, mint drámában lévő legjobb alakításért. 2009-ben Emmy jelölést kapott, mint legjobb női mellékszereplő.
  6 éven keresztül játszotta Rita Wu szerepét egy HBO által gyárott sorozatban, az Arli$$-ban. Az Arli$$-nak köszönhetően elnyerte a NAACP Image-díjat, mint legjobb mellékszereplő komédiában, és a Cable Ace-díjat, mint legjobb színésznő komédiában. Színházakban is játszott, szerepet kapott a Jessica Hagedorn’s Dogeaters című darab világpremierjén, valamint a Diana Son’s Stop Kiss-ben is, amelyet New Yorkban játszottak. Feltűnt néhány sikeres sorozatban is: Popular (amelyben egy tanárt alakított), Kung Fu: The Legend Continues, Judging Amy, American Dragon: Jake Long, Six Feet Under, Odd Job Jack.
  2006-ban szerepelt Az éjszak hangjai c. filmben (The Night Listener), amelyben Anna szerepét játszhatta Robin William és Toni Collette oldalán. Az átütő sikert számára is a Grace Klinika hozta meg…

Magánélet
  Sandra Oh és Alexander Payne (aki a Sideways c. filmet készítette) 5 évig voltak együtt. 2003 január 1-én összeházasodtak, de 2005-ben Oh elköltözött tőle majd 2006 végén elváltak.
  Sandrának van egy fiútestvére, Ray, és két lánytestvére, Grace és Kelly.

Filmográfia
Eredti cím Magyar cím Év
Double Happiness - 1994
Bad Day on the Block - 1997
Bean - 1997
Last Night - 1998
The Red Violin - 1998
Permanent Midnight - 1998
Guinevere - 1999
Waking the Dead Szerelmem szelleme 2000
Dancing at the Blue Iguana A Kék Iguána bár 2000
The Princess Diaries - 2001
The Frank Truth - 2001
Big Fat Liar - 2002
Full Frontal - 2002
Long Life, Happiness & Prosperity Hosszú élet, öröm és bőség 2002
Rick Rick 2001
Under the Tuscan Sun Napsütötte Toszkána 2001
Wilby Wonderful - 2004
Sideways Kerülőutak 2004
Mulan II Mulan 2. 2004
Hard Candy Cukorfalat 2005
Break a Leg - 2005
Cake Habostorta 2005
3 Needles - 2005
Sorry, Haters - 2005
The Night Listener Az éjszak hangjai 2006
For Your Consideration - 2006
The Land Before Time XIII: The Wisdom of Friends - 2007
Blindness - 2008
Defendor - 2009
Televíziós szereplések
Eredti cím Magyar cím Év
Denim Blues - 1989
Degrassi High: School’s Out - 1992
The Diary of Evelyn Lau - 1993
Cagney & Lacey: The View Through the Glass Ceiling - 1995
Arli$$ Arliss 1996-2002
Popular - 2000
Date Squad - 2001
Six Feet Under Sírhant művek 2001
Further Tales of the City - 2001
Grey’s Anatomy Crace Klinika 2005-től
American Dragon: Jake Long - 2006
Sesame Street - 2008
Díjak

2008 – Emmy-jelölés (Grace klinika)
2007 – Emmy-jelölés (Grace klinika)
2006 – Emmy-jelölés (Grace klinika)
2006 – Golden Globe-díj (Grace klinika)
2005 – Emmy-jelölés (Grace klinika)

Forrás: www.wikipedia.org
Saját fordítás

 
 







 
Elérhetőség | Jogi nyilatkozat | Kreditek | Galéria | Fórum | Facebook | Twitter | Admin
2009-2011 © Grey's Anatomy Fansite - www.greysfan.com
Vissza | Lap tetejére | Előre