Patrick Dempsey

Teljes név: Patrick Galen Dempsey
Születési idő: 1966. január 13.
Születési hely: Lewiston, Maine, Egyesült államok
Foglalkozás: Színész
Aktív évek: 1985-től
Felesége(k): Jillian Fink (1999-től), Rocky Parker (1987-1994)

Biográfia

Előélete
  Dempsey ír-amerikai származású, a Maine állambeli Lewistonban született és az ugyanazon állambeli Buckfieldben nőtt fel Amanda és William A. Dempsey harmadik és egyben legfiatalabbik gyermekeként. Apja biztosítási ügynök volt, és William A. Schlossnagle-ként született a pennsylvaniai Marcus Hook-ban. Dempsey a St. Dominic Regional High Schoolban töltötte utolsó iskolai évét, ahol az anyja titkárként dolgozott. Otthagyta az iskolát, mielőtt lediplomázott volna. Ügyes zsonglőr volt, egy nemzetközi zsonglőrködő versenyen második helyezést ért el. Dempsey néhány iskolai évét is Buckfieldben töltötte, ahol a Buckfield High Schoolba járt.

  Dempseyt 12 évesen diszlexiával diagnosztizálták. Azt mondta Barbara Walters-nek a 2008-as Oscar-gálán, hogy ő úgy gondolja, hogy a diszlexia “tette őt azzá, aki.” “Távlatot adott nekem, hogy egyfolytában dolgoznom kell.” – mondta Dempsey Walters-nek. “Sohasem adom fel.”

Korábbi pályafutása
  Dempseyt a Kakukktojás (Torch Song Trilogy) színpadi verziójának a meghallgatásán fedezték fel. A meghallgatása sikeres volt, és a következő négy hónapot azzal töltötte, hogy a vállalattal utazott San Franciscóban. Dempsey szintén szerepelt az MTV-n az Overnight Success bemutatón Teri DeSario által, ahol táncolt és zsonglőrködött. Ezután ismét utazott, a Brighton Beach Memoirs-t adták elő, amit Gene Saks rendezett. Dempsey játszotta a főszerepet. Szintén nevezetes alakítást nyújtott az Aranytó (On Golden Pond) színpadi verziójában a Maine Acting Company-val, és Timmyként (Martin Sheen szerepe) a The Subject Was Roses feldolgozásában együtt játszott John Mahoneyval és Dana Iveyvel a new yorki Roundabout Theatre-ben.

  Dempsey első jelentősebb filmszerepét 21 évesen Beverly D’Angelóval a Bum-bum kölyök (In the Mood) című filmben alakította, ami Ellsworth Wisecarver életéről szólt, akinek kapcsolatai voltak idősebb házas nőkkel. Ezt követte a Bérbarátnő álomáron (Can’t Buy Me Love) című tinédzservígjáték 1987-ben Amanda Petersonnal és a Vannak lányok… (Some Girls) 1988-ban Jennifer Conellyvel. 1989-ben a főszerepet játszotta az Örömkölyökben (Loverboy) Kirstie Alleyvel, és a Happy Togetherben Helen Slaterrel. Bár a tinédzservígjátékok és a romantikaszerepek ahhoz vezettek, hogy Dempsey kissé azonosult a filmbeli szerepeivel, mégis el tudta kerülni azt, hogy mindig ugyanazt a szerepet játssza. Így a karrierje is előrehaladt.

1990-es, 2000-es évek
  Dempsey számos jelentősebb alakítást nyújtott a tévében az 1990-es években; sokszor szerepelt olyan pilotokban, amiket nem vettek fel teljes évadra, köztük a The Playerben és az About A Boyban, amelyekben a főszerepet játszotta. Mindazonáltal jó elismeréseket kapott, amikor Meyer Lanskyt alakította a Négykezes géppisztolyra (Mobsters) című filmben 1991-ben. A első jelentősebb televíziós szerepe tévé sorozatokban egy visszatérő szerep a Will & Grace-ben Will eltitkolt sportbemondó barátjaként. Ezután azzal folytatta, hogy Aaron Brooksnak, Lilynek és Judynak a pszichológiailag kiegyensúlyozatlan testvérének szerepét játszotta a Once & Againben. Dempseyt 2001-ben Emmy-díjra jelölték Legjobb férfi mellékszereplőként drámai kategóriában Aaron szerepéért. 1993-ban meggyőzően játszotta a fiatal John F. Kennedy szerepét a JFK. – Az ifjúság évei (JFK: Reckless Youth) című kétrészes minisorozatban. 2004-ben szerepelt az elismert Vasakaratú angyalok (Iron Jawed Angels) című filmben, amit a HBO forgalmazott. Ebben együtt játszott Hilary Swankkel és Anjelica Hustonnal. Szintén megjelent vendégszereplőként a The Practice című sorozatban, három epizódban szerepelt a befejező évadban (8×13-8×15), és egy olyan házas férfit alakított, aki megölte a szeretőjét.

  Dempsey szerepelt a Mindenütt nő (Sweet Home Alabama) című filmben is, ahol Reese Witherspoon egyik udvarlóját alakította. Játszott a Sikoly 3-ban is, amelyben Kincaid nyomozót alakította. A Sikoly rendezői visszavárják a lehetséges Sikoly 4-be is. Dempsey 2007-ben szerepelt a Bűbáj (Enchanted) című Disney-filmben és a Saját szavak (Freedom Writers) című Paramount-filmben is, amelyben ismét Hilary Swankkel játszott együtt. A Mackótestvér 2-ben ő szinkronizálta Kenai-t.

  2007-ben ő reklámozta a Serengeti napszemüvegeket. Dempsey nemrég főszerepben játszott A boldogító talán (Made of Honor) című filmben Tomként. 2009 szeptemberében Chicagóban elkezdik forgatni a “Blood, Sweat and Tears” című filmet, amelyben Dempsey is fog játszani. A film producere David Johnson. Patrick Dempsey és Eric Dane is kaptak szerepet a Valentine’s Day című romantikus komédiában. A film rendezője Garry Marshall.

A Grace Klinika
  Dempsey akkor lett igazán elismert, amikor elkezdett játszani a Grace klinika című drámában Dr. Derek Shepherdként. Mielőtt elvállalta ezt a szerepet, jelentkezett a Dr. House-ba is, ahol Dr. Robert Chase szerepére pályázott. A sorozat egy idő múlva igen népszerű lett. A média Derek karakterére fókuszált (akit gyakran “McCsábító”-ként emlegettek a sorozatban), és a karakter Meredith Greyjel való románcára is (akit Ellen Pompeo formál meg).

  2007-ben Dempseyt Golden Globe-ra jelölték Legjobb férfi (drámai) alakítás kategóriában a szerepéért. 2006-ban Dempsey aláírt egy szerződést, hogy az ABC 225000 dollárra emelte fel a fizetését epizódonként. A sorozatban való sikere ahhoz vezetett, hogy a Mazda szóvivőjévé és a Versace modelljévé vált. Szintén ő volt a szóvivője a legutóbbi State Farm hirdetéseknek is. Nemrég az Avonnal dolgozott, mert egy új illatot hoztak létre, ami 2008 novemberében került forgalomba. A neve Unscripted.

Magánélet
  Dempsey kétszer házasodott. 1987-ben összeházasodott Rocky Parker színésznővel, akivel a Bum-bum kölyök című film forgatásán találkoztak. Az összeházasodásuk idején Dempsey 21 éves volt, Parker pedig 48, a fia, Corey Parker pedig 1 évvel volt idősebb Dempseynél. A pár 1994-ben vált el. 1999. július 31-én Dempsey feleségül vette Jillian Fink sminkest. A párnak három gyermeke született: egy lány, Tallulah Fyfe (született 2002. február 20.) és egy fiú ikerpár, Darby Galen és Sullivan Patrick (születtek 2007. február 1.).

  Versenyzés: Dempsey szabadidejében az autóversenyzést élvezi. Az Indianapolis 500-on ő vezeti a Safety Car-t, és versenyzett a Rolex 24 of Daytona sportautó versenyen és a Baja 1000 országúti versenyen is. Jelenleg ő az egyik tulajdonosa az IndyCar Series versenyen a Vision Racing csapatnak. 2008-ban a 12-ből 5 versenyen részt vett a Rolex Sports Car Series versenyen. 2009-ben a Team Seattle nevű csapatban a 2009 24 Hours of Le Mans verseny GT2 osztályán egy Ferrari F430 GT-t vezetett.

Filmográfia
Év Cím Magyar cím Szerep
1985 The Stuff - mellékszerep
1985 Heaven Help Us - Corbet
1986 Meatballs III: Summer Job - Rudy
1987 Can’t Buy Me Love Bérbarátnő álomáron Ronald Miller
1987 In The Mood A bum-bum kölyök Ellsworth “Sonny” Wisecarver
1988 Some Girls Vannak lányok… Michael
1988 In a Shallow Grave - Daventry
1989 Loverboy Örömkölyök Randy Bodek
1989 Happy Together - Christopher Wooden
1990 Coupe de Ville Régi idők kocsija Robert ‘Bobby’ Libner
1991 Mobsters Négykezes géppisztolyra Meyer Lansky
1991 Run - Charlie Farrow
1993 Bank Robber Elbaltázott bankrablás Billy
1994 With Honors Tanulj, Tinó! Everett Calloway
1994 Ava’s Magical Adventure Ellopott elefánt Jeffrey
1995 Outbreak Vírus Jimbo Scott
1997 Hugo Pool Pancsolj, pancser! Floyd Gaylen
1998 Denial Szex a lelke mindennek Sam
1998 The Treat - Mike
1998 There’s No Fish Food in Heaven - The Stranger
1999 Me and Will - Fast Eddie
2000 Scream 3 Sikoly 3 Mark Kincaid nyomozó
2002 Sweet Home Alabama Mindenütt nő Andrew Hennings (Melanie vőlegénye)
2002 The Emperor’s Club Császárok klubja id. Louis Masoudi
2006 Brother Bear 2 Mackótestvér 2 Kenai
2006 Shade - Paul Parker
2007 Freedom Writers Saját szavak Scott Casey
2007 Enchanted Bűbáj Robert Philip
2008 Made of Honor A boldogító talán Tom Bailey
Televíziós szereplések
Év Cím Magyar cím Szerep Megjegyzés
1986 A Fighting Choice A döntés joga Kellin Taylor TV film
1986 Fast Times - Mike Damone Sorozat
1989 The Super Mario Bros. Super Show! - The Plant 1 epizód
1990 The General Motors Playwrights Theater - mellékszerep 1 epizód
1993 For Better and for Worse Kényszernász Robert Faldo TV film
1993 JFK: Reckless Youth JFK. – Az ifjúság évei John F. Kennedy Minisorozat
1995 Bloodknot Vérségi kötelék Tom TV film
1996 The Right to Remain Silent - Tom Harris TV film
1996 A Season in Purgatory - Harrison Burns Minisorozat
1997 20,000 Leagues Under the Sea Nemo kapitány és a víz alatti város Pierre Arronax Minisorozat
1997 The Escape - Clayton TV film
1997 The Player - Griffin Mill TV film
1998 The Bible: Jeremiah Jeremiás Jeremiás TV film
1998 Crime and Punishment Bűn és bűnhődés Rodya Raskolnikov -
2000-2001 Will and Grace Will és Grace Matthew 3 epizód
2000-2002 Once and Again - Aaron Brooks 4 epizód
2001 Blonde A szexbomba Cass Minisorozat
2003 Lucky 7 - Peter Connor -
2003 Karen Sisco Karen Sisco – Mint a kámfor Carl 1 epizód
2003 About a Boy - Carl TV film
2004 Iron Jawed Angels Vasakaratú angyalok Ben Weissman TV film
2004 The Practice - Dr. Paul Stewart 3 epizód
2005-től Grey’s Anatomy Grace Klinika Dr. Derek Shepherd -
2009 Private Practice Doktor Addiso Dr. Derek Shepherd 1 epizód

Forrás: www.wikipedia.org

 
 







 
Elérhetőség | Jogi nyilatkozat | Kreditek | Galéria | Fórum | Facebook | Twitter | Admin
2009-2011 © Grey's Anatomy Fansite - www.greysfan.com
Vissza | Lap tetejére | Előre