|
Család
Katherine Heigl Washingtonban született, szülei Nancy (menedzser) és Paul Heigl (könyvelő). Katherine-nek vannak német és ír felmenői is. Nancy 4 gyermeket szült, közülük Katherine a legfiatalabb (testvérei: Meg, Jason és Holt). Heigl élt Virginiában, Denverben, majd a család Connecticut-ba költözött, egy hatalmas farmra, New Canaacba. A gyermekkora nagy részét itt töltötte.
1986-ban a legidősebb bátyja meghalt egy autóbalesetben. A halálát követően a család engedte, hogy a szerveit felhasználhassák. Heigl azóta is támogatja a szervdonációt.
1986-1998
Mialatt Katherine egyik nagynénje látogatást tett náluk, úgy döntött, hogy készít néhány képet az akkor még csak 9 éves lányról. Miután visszatért otthonába, New York-ba, a nagynéni elküldte a fotókat néhány modellügynökségnek, Katherin szüleinek a beleegyezésével. Néhány héttel később Heigl már aláírt egy szerződést a Wilhelmina Models ügynökséggel, mint gyerekmodell. Nem sokkal később egy újsághírdetésben jelent meg, 75 dollárt keresve óránként már a Sears és a Lord & Taylor magazinokban pózolt. Az első tévés szereplése egy Cheerios gabonapehely reklámban volt.
Első filmje a That Night volt 1992-ben. Christina Sebastian szerepét játszotta Steven Soderbergh drámájában a King Of The Hillben, majd az első főszerepét az 1994-ben készült vígjátékban, a My Father The Hero-ban játszhatta. Ezalatt Heigl folytatta a gimnáziumot, próbált egyensúlyozni a színészkedés, modellkedés és az iskola között, második évtől már sokat hiányzott az iskolából, hogy karrierjére koncentrálhasson.
1995-ben feltűnt Steven Seagal akciófilmjében a Under Siege 2: Dark Territory-ban (Száguldó erőd), amelyben az ő 16 éves unokahugát alakította. Annak ellenére, hogy a filmes karrierjére koncentrált, még mindig modellkedett, feltűnt néhány magazinban, mint például a Seventeen-ben. Főszerepet kapott később egy Disney filmben, a Wish Upon a Star-ban 1996-ban. Szintén 1996-ban Katherine szülei elváltak, majd az anyjánál rákot diagnosztizáltak. A gimnázium után, 1997-ben az anyjával Malibu-ba költöztek egy 4 szobás lakásba, Katherinnek pedig az anyja lett a menedzsere.
1998-ban Peter Fondával együtt játszottak a The Tempest nevű Shakespear darabban. Nem sokkal később egy horrorfilmben is feltűnt, a Bride Of Chucky-ba.
1999-2005
1999-ben Katherine népszerűsége nőtt, mikor elfogadta a Isabel Evans szerepét a Roswell című tv-sorozatban. 3 éven keresztül szerepelt a sorozatban. Heigl először mindhárom női főszerepre jelentkezett (A másik két főszerepet Shiri Appleby és Majandra Delfino kapta meg).
Katherine több magazinban is pózolt szereplései alatt: Life, TV Guide, Teen, FHM. Feltűnt az FHM és a Maxim naptáraiban, szerepelt az FHM évente megjelenő “a világ 100 legszexisebb nő” listájában, valamint a Maxis Galéria Lányaiban is. 2006 májusában a Maxim százas listáján 12., az FHM-ben pedig a 19. legszexisebb nőjévé választották. A Rosewell forgatása alatt, több filmen is dolgozott: 100 Girls, Valentine (ami egy forrorfilm, együtt szerepelt benne David Boreanazzal és Danise Richards-szal).
2001-ben elfogadott a Ground Zero c. filmben egy szerepet, azonban a 2001. szeptember 11.-i terrortámadás miatt felfüggesztették a film gyártását, a cselekménye miatt. 2003-ban új névvel, Critical Assembly néven folytatták a filmet. A terrortámadás után egyébként Katherine segített pénzt gyűjteni az áldozatoknak.
2003-ban több tévéfilmben is szerepelt. Visszatérve a horrorfilmekhez, szepelt az Evil Never Dies c. filmben, ami a Frankenstein történet modern változata, majd szerepelt a Love Comes Softly-ban (Hallmark csatornán), amiben Marty Claridge-t alakította, egy fiatal, terhes nőt. Isabella Lintont alakította a Wuthering Heights-ban (MTV). 2003-ban a Farrelly brothers c. vígjátékban, 2005-ben a Romy and Michele: In the Beginning-ban, majd 2007-ben annak folytatásában, a Romy and Michele’s High School Reunion-ban szerepelt.
2005-től
2005-ben Heigl megkapta a gyakornok, Dr. Isobel “Izzie Stevens szerepét, az ABC orvosi drámájában a Grace Klinikában. Az sorozat permierje 2005 márciusában volt, mid-seasonben, és hamar hatalmas nézettségi adatokat produkált, még ma is az egyik legnézettebb sorozat Amerikában. Ugyancsak 2005-ben szerepelt a Side Effects c. filmben. 2006-ban jelölték Golden Globe-ra, mint legjobb női mellékszereplő sorozatban. 2006-ban forgatta a Knocked Up című komédiáját, ami a színhászi bemutatója után nagyon sok pozitív kritikát kapott. 2007-ben is szerepelt az FHM 100 legszexisebb női között.
2007. szeptember 16-án elnyerte az Emmy-t, a Grace Klinikában nyújtott alakításáért. Mikor megkapta a díjat, bevallotta, hogy még az anyja sem gondolta, hogy megnyeri majd a díjat. Miután kimondták Katherine nevét, cenzúrázni kellett, ugyanis a “Franca!” szóval fejezte ki örömét. Később szerepelt a 27 Dresses c. filmben, ami 2008 januárjában jelent meg. 2008-ban őt választották meg a legkívánatosabb nőnek az AskMen.com-on.
Több pletyka is keringett, miszerint Katherine alhagyja a Grace Klinikát az 2008-2009-es szezon után, ugyanis több időt szeretne szentelni a filmes karrierjére. Mindezek ellenére Katherine Heigl maradt a sorozatban további évadokra, amelyet az ABC is megerősített.
2009-ben szerepelt a The Ugly Truth c. filmben Gerard Butler oldalán, amelynek a bemutatója július 24-én volt.
Magánélet
1994-ben Joey Lawrence-szel randizott, majd a Roswell forgatása alatt, annak sztárjával Jason Behr-rel randizott. 2006 júniusában az énekes, John Kelley jegyezte el, akinek az “Only You” klip forgatásán ismerkedett meg. 2007. december 23-án összeházasodtak a Utah-i, Park City-ben. Heigle megemlítette, hogy addig nem akartak összeköltözni, amíg nem házasodnak össze, hogy legyen valami különbség házasélet és a nem házasélet között. Mexikóba, Cabo San Lucas-ba mentek nászútra, majd 2007 decemberében összeköltöztek.
|