Justin Chambers

Teljes név: Justin W. Chambers
Születési idő: 1970. júlis 11.
Születési hely: Springfield, Ohio
Foglalkozás: Színész
Aktív évek: 2001 – ?
Férje: Keisha Chambers (1993-tól

Biográfia

Magánélet
  Justin Chambers az Ohio-i Springfield-ben született, szülei Pam és John Chambers. Van egy ikertestvére, Jason, egy idősebb bátyja, aki szintén John, és két nővére, Mia és Susan. Justin és Jason kiskorukban gyakran küszködtek tüdőgyulladással, ezért többször is kórházban voltak. A South Charleston-i Southeastern High School nevű gimnáziumban tanult, 1993-ban pedig elvette Keishát, egy korábbi modellt. Ma már öt gyerekük van: Isabella (1994. december), Maya és Kaila (ikrek, 1997. június), Eva (1992. március) és Jackson (2002). Justin a feleségével és gyermekeivel nemrég költöztek Los Angelesbe, a New York-ban lévő kertvárosi otthonukból.
2008 január végén, bevallotta, hogy súlyos alvásproblémái vannak. A színész azután bejelentkezett a Los Angelesi UCLA gyógyközpontba, ugyanis rettenetesen kimerült, hiszen hetente körülbelül 2 órát tudott aludni.

Karrier
  Justint Párizsban fedezték fel először, mint modell, részt vett egy Calvin Klein illatkampányban. Dolgozott szinte mindenütt, Európában, Japánban, az Egyesült Államokban különböző divatcégeknek. Miután úgy döntött, hogy színészkedni kezd, New York-ba költözött, ahol H.B. Studios-ban tanult 4 évig. Azután több filmben is kapott szerepet: Another World, New York Undercover. 2001-ben szerepelt a The Wedding Planner-ben Jennifer Lopez oldalán, majd a The Musketeer-ben. 2005-ben szintén két filmben a Southern Bellesben és a The Zodiacban, 2008-ban pedig a Lakeview Terrace-ben szerepelt. Justint kiválasztották egy CBS krimisorozat-ba, a Cold Case-be főszereplőnek, de 4 epizód után otthagyta a sorozatot. Ma már Alex Karevet játsza a híres orvosi drámában, a Grace Klinikában. 2006-ban elnyerte a Screen Actors Guild-díjat a sorozat többi sztárjával együtt. Később szerepet kapott az egyik Private Practice epizódban (ami egy crossover epizód volt a Grace Klinikával). Justin szerepelt az ABC Extreme Makeover: Home Edition című realitijében is.

Filmográfia
Év Eredti cím Magyar cím Szerep
2001 The Wedding planner Szeretném, ha szeretnél Massimo
2001 The Musketeer A muskétás ?
2002 Hysterical Blindness Hysterical blindness Rick
2003 Cold Case Döglött akták Chris Lassing
2005 Southern Belles - ?
2006 The Zodiac Kegyetlen jel Det. Matt Parish
2008 Lakeview Terrace - Donnie Eaton

Forrás: www.wikipedia.org
Saját fordítás

 
 







 
Elérhetőség | Jogi nyilatkozat | Kreditek | Galéria | Fórum | Facebook | Twitter | Admin
2009-2011 © Grey's Anatomy Fansite - www.greysfan.com
Vissza | Lap tetejére | Előre