Az év (majdnem) utolsó posztja – Hírek
Írta: Deny, 2011.12.31. 11:57 | Kategória: Nincs kategorizálva Szólj hozzá!

Eljött hát 2011 vége. Ez az év utolsó posztja (bár ez most félig-meddig hazugság…) Maradjunk annyiban, hogy ez az év utolsó posztja, amely bármiféle hírrel, spoilerrel, interjúval foglalkozik. :)

Eric Dane ismét apa lett!

Ma reggel bukkantam rá a nagy hírre, miszerint megszületett Eric Dane és felesége, Rebecca Gayheart második gyermeke – igaz, még december 28-án. Kislányukat Georgia Geraldine-nak keresztelték, ami szerintem egy nagyon előkelő név.

A People magazin a következőt írja:

Anyuka és a kicsi is remekül vannak. Billie (Dane első gyereke) nagyon örül, hogy nagytestvér lett. Apuka pedig készen áll arra, hogy egy nőkkel teli házban éljen. (Megjegyzem: Mark is hasonló helyzetben van a sorozatban, hiszen három gyönyörű nővel – azaz, két gyönyörű nővel, és egy imádnivaló kislánnyal – él egy fedél alatt :) )

Rebecca pedig így nyilatkozott:

Azt hallottam, hogy nagy kihívás két gyereket két éven belül szülni, de készen állok. Nagyszerű lesz, mivel korban is, és remélhetőleg egymáshoz is nagyon közel állnak  majd.”

A pár egyébként júliusban jelentette be a jó hírt.
Egy újabb babával bővült tehát a “csapat”. Legutóbb Jessica Capshaw adott életet egy kisbabának, Sarah Drew pedig a közeljövőben fog szülni.

Patrick Dempsey és a szerződése

Idén felmerült a kérdés: vajon visszatér a sorozat jövőre is úgy, hogy két főszereplőnek is lejár a szerződése?
A legújabb fejlemények: Ellen Pompeo nyugodt szívvel rábólintott a folytatásra, mondván: amíg a rajongók számítanak rá, addig nem fordít nekik hátat. Ez dicséretes, reméljük az esetleges 10. évadra is ilyen könnyen leszerződik.
Patrick Dempsey is döntött: ő is marad, mivel ez egy nagy család, és nem szeretné őket hátba szúrni. Viszont kérdéses, hogy hány részben fog majd szerepelni. Patrick szeretne ugyanis a filmkarrierjére is koncentrálni, ugyanakkor a hobbijának, az autóversenyzésnek is hódolni akar. Azt mondta, elképzelhető, hogy nem teljes évadra ír alá, hogy mindenre jusson ideje, de ez még mindig jobb, mint a semmi. Hogy ez mennyire lesz érzékelhető a sorozatban, majd csak egy év múlva derül ki.

Szóval, mint írtam, ez az év utolsó posztja – legalábbis, ami a híreket/spoilereket illeti, ugyanis… ugorjatok a lap tetejére!

« »

Hagyj egy kommentet...


9 − 1 =

 

 







 
Elérhetőség | Jogi nyilatkozat | Kreditek | Galéria | Fórum | Facebook | Twitter | Admin
2009-2011 © Grey's Anatomy Fansite - www.greysfan.com
Vissza | Lap tetejére | Előre