Az alábbi rövid interjút a TvGuide készítette Shonda Rhimesszal, amelyben a közelgő hetedik évad premierjéről, és A dologoról faggatják. (Szinte biztos, hogy már mindenki hallott róla, de ha mégsem, akkor itt hagyd abba az olvasást, és légy erős: a szezon első epizódjáig már csak három hét van:D)
“Az egyik dolog, amit nagyon szeretek az évad első részében, az, hogy Christina és Owen összeházasodnak.” – mondta a sorozat készítője Rhimes. “Ez egy gyönyörű, csodálatos, boldog, reményteljes pillanat, amit én személy szerint nagyon szeretek nézni.”
TVGUIDE: Christina és Owen eljegyezték egymást, és összeházasodnak az első részben. Miért tettek ekkora hatalmas lépést, ahelyett, hogy fenntartottátok volna a bizonytalanságot és a várakozást néhány héten vagy hónapon keresztül?
RHIMES: Úgy éreztem, hogy a lövöldözés után Owen számára egyértelművé vált, hogy szereti Christina Yangot, és vele akar lenni. Ez nagyon világos volt számára, szóval mire várjanak? Továbbá ő [Christina] az a személy, akire a legkevésbé gondolnánk, mint menyasszony, és kellett számára egy érdekes történetszál, azok után amiket átélt.
TVGUIDE: Mi már láttuk korábban Christinát menyasszonyként – a gyönyörű esküvőjén Dr. Burke-kel, ami sosem történt meg. Ez mennyire fogja befolyásolni az eseményeket?
RHIMES: Christina nem beszél róla. Meredith nagyon aggódik érte, amiért megteszi ezt a lépést. Van egy sor a forgatókönyvben, bár már nem emlékszem, hogy tényleg beletettem-e, amikor Derek azt mondja: “Én voltam a vőfély a legutóbbi esküvőjén.” Ettől tényleg úgy érzed, hogy ez most más lesz. Az asz esküvő pompás volt,hatalmas templommal, rengeteg emberrel, ruhákkal, egy csomó virággal, koszorúslányokkal és miegymással. Ez most egy nagyon egyszerű, elegáns esküvő lesz.
TVGUIDE: Láthatjuk a szüleiket?
RHIMES: Chrisitna anyukája, ugyan olyan, mint volt. Nem is mondok többet – majd meglátjátok.
TVGUIDE: Hol játszódik?
RHIMES: Meredith nappalijában. Egy gyertyafényes esti szertartás néhány közeli baráttal, és a menyasszony nem visel fehéret. Nagyon felnőttesnek fog hatni, nagyon Christinásnak.
Egy hozzászólás
Hagyj egy kommentet...
2010.09.03. 8:55
Egy elegáns esküvő, Cristina anyukájával, Meredith nappalijába??? Én már ezt nem bírom sokáig!!! Látni akarom!!! :D
Owen anyukája is ott lesz?