Az alábbi interjút még május 27-én készítette Kathrinnel, az NBC csatorna egyik legnépszerűbb talkshow műsorvezetője Jay Leno.
Jay: Hogy vagy? Jó újra látni téged. Kathrine: Téged is jó újra látni tizenöt év után. Jay: Igen, tényleg. Akkor szinte még gyerek voltál, amikor itt jártál. Kathrine: Igen az voltam, és jól megtáncoltattál. Nagyon kínos volt utána iskolába menni. Jay: Miért is jártatok itt… egy Steven Segal film… Kathrine: Under Siege 2. Jay: Mostanra már kaptál egy Emmy-t (itt az Emmy-díjra gondol – a ford.), anya vagy és feleség. Ez milyen érzés? Kathrine: Azon tűnődtem, hogy minden, ami nemrégiben történt a családunkban teljesen normális. Most már harmincegy éves vagyok, és ez az amit tennem kell, és igazán meg is akartam tenni. De igazából minden gyorsan történt, és ezt kicsit el is felejtettem. Josh és én már két és fél éve házasok vagyunk, kilenc hónapja vagyunk szülők.
(képeket mutatnak Naleighről, Kathrine lányáról) Jay: És az ott Naleigh, igaz? Kathrine: Igen, Naleigh. Ez az ő beceneve, de az igazi neve Nancy Lee. Az édesanyámat Nancy-nek, a nővéremet Margaret Lee-nek hívják, én meg csak összeraktam a két nevet. Jay: Igen értem. Alkottál egy új nevet. De legalább egyedi. Nem olyan, amikor azt mondják az osztályban, hogy Bob, és feláll kilenc ember. Kathrine: Igen pontosan. Én egyike voltam a hat Kathrine-nek, és volt egy lány, akinek még a vezetékneve is nagyon hasonló volt: Kathrine Heid, és én meg Jathrine Heigl voltam. És ez igazán unalmas volt. Jay: És, hogy változott meg az életed most, hogy anya vagy? Hazamész és mondjuk, nem is tudom, tudsz aludni? Vagy meg kell tenned a szokásos… Kathrine: Azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon szerencsés vagyok. Habár most már fel kell kelnem, ha történik valami. Naleigh nagyon szépen aludt, 12 órát egy éjszaka, három óránként evett, nagyon jól el volt magában akár órákig egészen két nappal ezelőttig. Most már nem alszik sokat, nem játszik el egyedül, állandó figyelmet igényel. Jay: Mennyire vagy érzelgős természetű? Csak azon tűnődtem… Az egyik barátomnak van egy lánya, épp az utcán sétált, és erre ő: ’Mégis hogy mehetett ki így a házból?’ Tudod, ez olyan más… Kathrine: Igen, teljesen különböző élet, ismerős. A dadusom kifestette a pici körmeit a kezén és a lábán, és tényleg nagyon aranyos volt, de mégis amikor megláttam, nagyon kiborultam, mert úgy tűnt sokkal közelebb állt a mai fiatalokhoz, mint amennyire valójában volt. Szóval csak azt mondtam, hogy ne sietessük a dolgokat, amíg nem muszáj. És ez nagyon nehéz dolog, meg is ijedtem, mert úgy éreztem, hogy ez az én dolgom, az én feladatom, hogy megvédjem és boldoggá tegyem. Nem is tudom, hogy magyarázzam. Például, amikor látok egy filmet, vagy egy tv műsort, ami valamilyen megrázó, szomorú vagy anya-gyermek dologgal kapcsolatos, és a reakcióm… Eddig mindig együtt éreztem velük, de most: ’Ó te jó ég, mindjárt sírnom kell’. És persze próbálok nem sírni, mert Josh ilyenkor rajtam viccelődik. És akkor előjön a fejfájásom, mert nem sírtam, tudod, amikor nehéz visszatartani. Tudod a bátyám huszonegynéhány évvel ezelőtt halt meg egy autóbalesetben, én akkor még nagyon kicsi voltam, és csak annyit érzékeltem az egészből, hogy ez mindenkire nagy hatással volt. És nemrégiben mondta nekem az édesanyám, hogy ’Soha nem tudtam megérteni, hogy min mentél keresztül, és milyen volt ezt a gyereket a karodban tartani. A felelősség, hogy biztonságban tartsd ösztönösen jön, és a gondolat, hogy néha hibázol, és az élet elveszi őt tőled…’ Jay: Nem is tudom, 10-40 éves koromig a családunkban senki nem halt meg, persze megbetegedtek, de senki nem halt meg, soha nem volt temetés. A szüleim már idősebbek voltam, amikor születtem, aztán hirtelen a nagybátyáim egyik évről a másikra egymás után meghaltak. Kathrine: Igen, ez szörnyű.
Írta: ade, 
2010.08.13. 22:16 | 
Kategória: 
2010.08.14. 13:39
Hú, ebből sokat megtudtam, kösz hogy lefordítottad!